2010. augusztus 8., vasárnap

Így történt - 1. Christine


Christine a szülinapi ajándéksorsolásunk nyertese, akit egyébként a saját blogján keresztül is „megismerhettünk” egy kicsit. Férjével és nagyfiával Angliában élnek, ám álmaikban Kanada élt végcélként. Sajnos, terveiket keresztülhúzta a bevándorlási minisztérium, kérelmüket nemrégiben elutasították.
Christine nagyon kedvesen megosztotta velünk ennek a hátterét, hogy egy valós történettel is segíthessük olvasóinkat – még ha nem is pozitív, mégis sok fontos dolgot megtudhatunk belőle. 

Mindketten szakmunkások vagyunk, érettségivel, valamint a párom már élt és dolgozott Kanadában. Jelenleg egy szűkített szakmai lista van érvényben a bevándorlásnál, ebben a férjem kétféle módon is benne van, mert ő volt az utolsó évfolyamosok egyike, akik még komplex villanyszerelő bizonyitványt kaptak,  ami mindenre jogosít.
Mivel lassan öt éve Angliában élünk, megvan ennek a brit megfelelője is, egy itteni bizonyitvány képében. Plusz az otthoni elismertetéséről szóló dokumentum.
A háta mögött  28 év szakmai tapasztalat. Erre alapoztunk.
A "könnyített" kezdő csomagot 2009 októberében küldtük el Kanadába. Ebben ugye még nem sok minden van benne az új módi szerint.
Karácsony előtt kaptunk egy emailt a hivataltól, hogy az első rostán átmentünk és legyünk olyan kedvesek, a teljes csomagot három hónapon belül elküldeni Bécsbe. Ekkor jöhetett az őrült kapkodás, hogy minden meglegyen időre. Végül még március végén sikerült elküldenünk rendben.
Májusban jött meg az elutasító válasz. Az indoklás szerint a magyar szakmunkás bizonyitvány nem megfelelő.  A másik kifogás az volt, hogy a szakmai referenciákkal csak úgy 12 évre visszamenően rendelkezünk, ők pedig kérik visszamenőleg ezeket egészen 18 éves korig. Így ebből nálunk úgy 15 évnyi referencia hiányzott (ez a hátránya ha valaki picit idősebben kíván bevándorolni).
Valamint szóvá tették azt is, hogy a nyelvvizsgán csak minimumot sikerült teljesítenie. Az erről szóló fórumokat olvasgatva ezzel a problémával nincs egyedül, főleg mivel a vizsgán olyan kérdéseket tesznek fel, amire az anyanyelvén se tudna válaszolni, nemhogy egy idegen nyelven.
Az aktánkat lezárták, beadhatjuk újból, ha akarjuk.”